Adják vissza Peter Jacksont!

A hobbit: Az öt sereg csatája (új-zélandi-amerikai fantasy-kalandfilm, 2014)
Eredeti cím: The Hobbit: The Battle of the Five Armires

Rendezte: Peter Jackson

Forgatókönyv: Fran Falsh, Philippa Boyens, Peter Jackson, Guillermo del Toro

Fényképezte: Andrew Lesnie

Zene: Howard Shore

Szereplők: Martin Freeman, Ian McKellen, Richard Armitage, Luke Evans, Orlando Bloom, Cate Blanchett, Hugo Weaving, Ian Holm, Benedict Cumberbatch, Evangeline Lilly, Graham McTavish

Költségvetés: 250 millió dollár

|142 perc|

A neves új-zélandi direktor talán ott hibázta a legnagyobbat, hogy engedett a hollywoodi nagykutyáknak és belement, hogy 2 rész helyett trilógiát készítsen a Gyűrűk Urához képest nyúlfarknyi Hobbitból.

Azt senki (még maguk az alkotók) sem várta, hogy a "Szent Trilógia" nyomába érhet majd az új hármas, ám mikor a szakállas mester az előzetes terveivel ellentétben mégiscsak elvállalta, hogy levezényli Bilbó kalandjait is az némi bizakodásra adott okot, ám a gond az, hogy ez a Peter Jackson nem az a Peter Jackson, hanem annak egy elkurvult változata.
No, de most lássuk, hogy sikerült A Hobbit záró epizódja.

Az öt sereg csatája bitang erős kezdéssel bír, és ott veszi fel a fonalat, ahol a 2. rész abbahagyta, vagyis Smaug indul, hogy lángba borítsa Tóvárost. Az első 20 perc mondhatni tökéletes. Lélegzetelállító a látvány, dinamikusak az akciók és, ami a legfontosabb hangulatos és izgalmas is. Aztán jön a főcím és onnan folyamatosan zuhan a film minősége. Ahogy halad előre a játékidő (ami a 6 rész közül a legrövidebb egyébként) úgy romlik el szinte minden, ami csak elromolhat. A végére pedig, ha nem is totális csődbe, de elég mélyre zuhan az összkép.

A szereplőkért szinte képtelenség izgulni. Az írók képtelenek voltak közel hozni a nézőhöz a karaktereket 1-2 kivételtől eltekintve.

A törpök nagy része az egész szériába gyakorlatilag statiszta szerepkörben mozog végig. Mennek a többiek után, mint a birkák totálisan funkció nélkül. Akikből egy picit többet kapunk azok meg többnyire vagy nyálasak, vagy sablonosak.
Thorin viszont jobb, mint valaha. Az őrületének a már-már horrorfilmes elemekkel operáló árnyalt bemutatása némi reményt ad nekünk, hogy maradt még valami abból a Peter Jacksonból, akinek annó' a kultikus Hullajót is köszönhettük. Smaug tombolása mellett ezek a részek a film legerősebb pillanatai.

Bilbó és Gandalf sokszor teljesen eltűnnek és a háttérbe szorulnak, sajnos. Helyettük az emberek élére álló Bard és Legolas kap több teret.
Valamint olyan borzasztóan idegesítő figura, mint a Tóváros legnagyobb seggnyalója, akit gondolom a poénok forrásának szántak, ám olyan szinten gyerekes és vérlázítóan idegesítő, hogy inkább csak kínomban tudtam rajta mosolyogni és a fejem rázni, mert már nekem volt ciki amit láttam.

No, de majd jön a hatalmas csinnadrattával beharangozott csata és az legalább majd jól kényezteti legalább a szem és fül érzékszerveimet.

Én naiv, nem is tévedhettem volna nagyobbat. A csata is vérlázítóan gyenge!
Egyszerűen semmi emlékezetes momentum nincs benne. Mindent láttunk már, amit itt, csak valahogy mindent sokkal jobban, mint itt. Unalomba fulladó ork mészárlássá silányul az égész.

Sokszor olyan érzésem volt, mintha videó játékot látnék, különösen, hogy sok helyen még a CGi minősége sem érte el azt a szintet, amit egy 250 milliós költségvetésű mozitól elvárna az ember.
Amikor például Orlando "szőkeherceg" Bloom úgy ugrált a köveken, mint egy SuperMario figura egyenesen botrányos és nevetséges volt.
De nem akarok igazságtalan lenni, mert a valóban epikus hosszúságú csatában tényleg vannak nagyon jó és kreatív megoldások is. Ez elsősorban a 1 vs 1 harcokban jelenik meg, különösen a Thorin és Azog összecsapása, ami kifejezetten élményszámba ment.

A drámainak szánt jelenetekkel ismét csak gond volt, mivel nem lehet igazán izgulni a szereplőkért, így kulcsfontosságúnak szánt hősies halálok sem váltottak ki belőlem semmiféle "összeszorul a torkom", vagy hasonló érzelmeket. Ebben a zenét is bőven ludasnak érzem, ami a 6 rész alapján is magasan a leggyengébb. Sehol nincsenek olyan taktusok, amiket később fejből tudnék dúdolni, vagy, amik segítenének a hangulatot megteremteni bármilyen irányba.

Az összképet figyelembe véve ez gyakorlatilag mindenre igaz a film esetében. Nem, csak A Gyűrűk Urához képest gyengébb mindennél Az öt sereg csatája, de A Hobbit trilógiának is toronymagasan a leggyengébb darabja, ami minden csak nem méltó (lezárás)"összekötés" a két mű között.

Peter Jackson, ez az egykoron zseninek tartott filmes pedig képes volt a pénzszerzés oltárán feláldozni művészi vénáját és egy szimpla iparossá silányult, mellyel a rajongói körében is igencsak megtépázta ezzel a hírnevét.
Persze a tömérdek zsetonnak örülhet majd a stúdióval együtt, mert hiába a roppant negatív vízhangja a filmnek, ha a bevételek egyértelműen azt mutatják, hogy ez is kasszasiker lett.
Én viszont (vélhetően sokakkal egyetemben) bízom benne, hogy láthatjuk még művész Peter Jacksont is, mert, ha minden igaz azt nyilatkozta, hogy most egy darabig nem szeretne nagyszabású hollywoodi filmet forgatni.
Kérem vissza az IGAZI Peter Jacksont!

Értékelés: 10/5.5

 

Megosztás a facebookon

A Vörös-tenger Ridley Scottnál bizony nem fog ketté válni

Exodus: Istenek és királyok (angol-amerikai kalandfilm, 2014)
Eredeti cím: Exodus: Gods and Kings

Rendezte: Ridley Scott

Forgatókönyv: Adam Cooper, Bill Collage, Jeffrey Caine, Steven Zaillian

Fényképezte: Dariusz Wolski

Zene: Alberto Iglesias

Szereplők: Christian Bale, Joel Edgerton, John Torturro, Sigourney Weaver, Ben Kingsley, Arron Paul

Költségvetés: 140 millió dollár

|150 perc|

Bátor az a filmkészítő, aki olyan témát mert bemutatni a nézőknek, amit minimum nagy vonalakban szinte mindenki ismer. Akik élvezték James Cameron Titanic moziját, vélhetően azokat sem az sokkolta, hogy bizony az óriás hajó nem fog eljutni New Yorkba, de lehetne még jó pár példát sorolni.
Szóval nem kis dolog valamit olyan köntösbe bújtatni, hogy az a történet ismerete miatt mégis lekösse az emberek figyelmét.
Még egy ok amiért tisztelem Ridley Scott rendezőzsenit, hogy ezúttal ő próbálkozott valami hasonlóval, és ahogy megszokhattuk, kicsit másképp, mint mások.

Mózes története egy ateista szemével.
A rendező ugyanis mindig is hangoztatta, hogy tőle bizony olyan messze áll az Istenhit, mint Makó Jeruzsálemtől (hogy stílszerű legyek). Ettől függetlenül tisztelettel nyúlt a bibliai témához, csak annyit csavart rajta, hogy próbálta azt a realitás talaján tartani, és amire lehetett keresni természetes magyarázatot.

Ami a cselekményt alaphelyzetét illeti az ott veszi kezdetét, hogy Mózes és II. Ramszesz felnőtt hadvezérek, a fáraó jobb kezei. Ramszesz örökli a trónt, Mózes pedig, mint tanácsadó maradna mellette, ám mint tudjuk ez az "idill" nem sokáig marad majd meg.
Sajnos a legnagyobb hiányérzetet én pont abban találtam, hogy a 2 főszereplő viszonyát nem tudták olyan mélységre leásni, ami a film alappillére kellett volna, hogy legyen érzésem szerint. A testvérből legnagyobb ellenséggé válás folyamata csak olyan ímmel-ámmal van bemutatva. Pedig a 2 és fél órás játékidőben elvárható lett volna ezt egy kicsit árnyaltabban kivesézni.

A monumentalitás viszont telitalálat, a költségvetés 140 milliója mind ott van a vásznon. Kapunk grandiózus csatajeleneteket, gyönyörűen felépített díszleteket és elsőosztályú CGi effekteket egyaránt. A látványra tehát nem lehet panasz, sőt a 10 csapás még kellően kreatívra is sikerült, nem beszélve a nagyszerű tengernél zajló jelenetekre.

A színészi játék szinte teljes egészében a Mózest megformáló Christian Bale-re van kihegyezve, aki szokásához híven most sem okoz csalódást. Az ő karakterébe vitték bele a legtöbb változtatást a korábban bemutatott filmekhez képest. Bale Mózesét nem lehet eldönteni, hogy őrült-e, vagy sem. Ez a kettősség pedig végig jelen van, ami a film talán legnagyobb erénye.

A másik kulcskaraktert alakító Joel Edgerton elsőre picit fura választásnak tűnhet, mert ahhoz, hogy hasonlítson egy egyiptomi fáraóhoz szinte teljesen meg kellett őt változtatni. Sok barnító(aranysárgító) fogyott el miatta a forgatás során az biztos. De, ha ettől elvonatkoztatunk, akkor őt is meg lehet dicsérni, hitelesen alakított, különösen a Bale nélküli jeleneteket uralta, mert mikor együtt voltak a vásznon ott azért simán ellopta a show-t az egykori Batman.

Viszont, ami a mellékszerepeket illeti, totálisan elpocsékolják benne szinte az összes neves színész. Kezdve itt Ben Kingsley-vel, Aaron Paulon egészen Sigourney Waeverig. Méltatlan módon perceket kapnak a vásznon, mindenféle emlékezetes megnyilvánulás nélkül. Borzasztó pocséklás.

Egyedül John Torturro járt egy fokkal jobban, ő picivel több időt és szöveget kapott. A részemről öröm volt őt látni fáraó szerepben is.

Összességében egy valamennyire egyedi bibliai feldolgozást kapunk Ridley Scottól, ami viszont az adott tematikájú alkotások közül egyáltalán nem fog kiemelkedni, maximum a látványvilágában.

Viszont, mint kalandfilm kellően szórakoztató, csak az a katartikus élmény hiányzik belőle, ami a Gladiátorban megvolt.

Értékelés: 10/7

Megosztás a facebookon

A 21. század valódi Űrodüsszeiája

Csillagok között (amerikai-angol sci-fi, 2014)
Eredeti cím: Interstellar

Rendezte: Christopher Nolan

Forgatókönyv: Christopher Nolan, Jonathan Nolan

Fényképezte: Hoyte van Hoytema

Zene: Hans Zimmer

Szereplők: Matthew McConaughey, Anne Hathaway, Jessica Chastain, Michael Caine, Casey Affleck, John Litghow, Matt Damon

Költségvetés: 165 millió dollár

|168 perc|

Christopher Nolan elrepít minket oda, ahol ember így még soha nem járt!

Furcsa ezt kimondani, de örülök, hogy ezt a mozit nem Spielberg vitte végül vászonra. Bizony eredetileg a filmterv elkészítésével ő kacérkodott, ám végül más felé vette az irányt, és bár természetesen jómagam is nagyra tartom a többszörös Oscar-díjas rendező legendát, örülök, hogy végül Nolanék álmodták vászonra ezt a fantasztikus univerzumot!
Bizony a többesszám erősen indokolt, mert valóban hiba lenne, csak Christophert magasztalni a művel kapcsolatban, mert ahogy a legtöbb filmje esetében, úgy most is a testvérével, Johathannal közösen írták meg a parádés forgatókönyvet.

De térjünk is rá magára az alkotásra. A Csillagok között legalább olyan ambiciózus vállalkozás, mint annak idején a Kubrik-féle 2001: Űrodüsszeia, csak jóval közönség barátabb módon becsomagolva. Ez nem jeleneti azt, hogy Nolenék hülyének nézték volna a közönséget, de azért mégiscsak jóval több, mint elmagyaráz, olykor többször is, így kevesebb lyukat hagy az elmélkedésre, mint tette azt az előbb említett sci-fi kultikus. Ez elsősorban azoknak jó, akik utálják, ha nem kapnak választ több fontos kérdésre sem egy film mozgatórugójával kapcsolatban. (Én a magam részéről szeretem azt is, ha nem kapok mindenre egyértelmű választ, lásd Prometheus, de ebbe most ne menjünk bele.)

A történet bevezetése egy olyan 21. század második felében járó Földre kalauzol el minket, ahol igazából a tudományra és kutatásra már nincs nagy szükség, sokkal inkább a nemes értelemben vett parasztokra, földművesekre, ugyanis egy az egész bolygót sújtó penészedési folyamat zajlik, ahol már szinte csak a kukorica az amit meg lehet termelni, és azt is ki tudja meddig.
Szóval a Föld haldoklik, ezért amolyan utolsó esélyként az űrbe küldenek egy csapatot, akiknek fel kell térképezniük néhány lehetséges bolygót, ahol az emberiség folytathatja létezését, és megmenekülhet, mint faj a teljes kihalástól.

Erre a grandiózus mentőakcióra(expedícióra, felfedező útra) "valahogy" belekeveredik Cooper(Matthew McConaughey), aki bár mérnök végzettségű, jelenleg ő is farmerként él családjával, de pilóta múltja kapóra jön ezért az akkoriban titkos szervezetként működő NASA beszervezi őt a 4 fős csapat egyik tagjának, hogy ne egy zöldfülű pilótát kelljen küldeniük erre a Föld megmentésére hivatott küldetésre.
Ez viszont azzal jár, hogy a gyermekeit hátra kell hagynia, akiket fogalma sincs, hogy lát-e valaha újra. Ez hatványozottan igaz a lányára, aki akárcsak ő, igazi felfedező alkat, aki tágítani akarja a világot, és nem csak élni benne.
Persze nem teljesen vaktában indulnak el, olyan bolygókat céloznak meg, ahová egy fekete lyuk segítségével tudnak csak eljutni, és ahol bizonyos "előfutárok" jelzéseket küldtek, hogy az emberiség számára talán megfelelőek lennének az életkörülmények.
Aztán kilövik az űrhajót és a film innentől átlép szinte minden határon.

Ezt több szempontból is így van. Az fajta a realizmus, ami a Földön lévő felvezetést jellemezte a továbbiakban is megmarad, ami egy ilyen volumenű sci-fi esetében elképesztő dolog. Nolanék olyan szinten átrágták magukat a témán, hogy gyakorlatilag nincs hiba a felvázolt világukban(és a világ itt a földet és az űrben lévő univerzumot egyaránt jelenti), minden tökéletesen a helyén van, még az is, amire elsőre azt hinnénk, hogy nincs...később azok is értelmet nyernek.

A színészi játék kifogástalan. McConaughey pár éve tudatosan újraértelmezte a karrierjét, és ismét a tehetsége kamatoztatására és színészi kvalitásaira fordítja a hangsúlyt a sok évnyi szépfiús bájolgás helyett, amivel az igényes nézők csak jól járnak.
Jessica Chastain szintén erős és az egyik legfontosabb láncszemmé válik a film előrehaladtával. Casey Affleck pedig bár kinézetre egyre jobban hasonlít bátyjára, érzésem szerint jóval tehetségesebb színész annál, bár igaz itt kevés tér jut neki, de akkor tökéletesen hiteles.
"Természetesen" Nolan mester kedvence, Michael Caine is tiszteletét teszi. Érzésem szerint az ő által zseniálisan játszott figura az egyik legnagyobb kincse a mozinak. A legfontosabb összefüggéseket is ő prezentálja nekünk.
Egyedül talán Anne Hathaway-nek nem tudtak olyan mélységet varázsolni, ami emlékezetessé tehetné az ő részvételét is a filmben, így ő inkább csak "van" együtt próbál filozofálgatni és vitázni Cooperrel, ami olykor már átlendül a giccs határán. Sajnálatosan a legnyálasabb monológokat is neki kellett kibüfögnie magából, amik esetében pillanatra meg is ijedtem, hogy "biztosan Nolenék" írták ezeket?? Szerencsére ezekből nincs sok, de azok tényleg arcpirítóak. (Spoiler! A legdurvább ilyen mondat: "Csak a szeretet ível át időn és téren!" ... no comment!)
Fontos szereplők továbbá a furán kinéző, ám funkciójukat így sokkal reálisabban ellátó robotok, amik kinézete szintén hajaz "valamire" a már sokszor emlegetett Kubrik-féle kultuszfilmből. (Aki sci-fi rajongónak vallja magát, nem lesz nehéz kitalálni, mire is gondoltam itt.)

A látvány szintén lenyűgöző. Nolanék továbbra is folyamatosan bizonyítják, hogy nem kell mindenáron meglovagolni és csak azért 3D-ben készíteni filmeket, hogy több zsét ki tudjanak sajtolni a nézőkből. Hoyte van Hoytema fényképezéséről csak szuperlatívuszokban lehet beszélni. Minden képkocka aranyat ér. A hozzájuk simuló, Hanz Zimmer által komponált zene pedig még jobban elvarázsol minket a látványorgiában.

A Csillagok között tehát egy olyan szenzációs utazásra hív minket, amit vétek kihagyni, és ami már most az évtized egyik legfontosabb sci-fi mozija! A 21. század Űrodüsszeiája, ahogy azt Nolanék elképzelték, és amiben egy filmkedvelő teljes egészében elmerülhet.

Talán nem mondok nagy butaságot, ha azt merem állítani, hogy Nolanék alkotására Kubrik mellett akár még maga Arthur C. Clarke is elismerően csettintene egyet...és talán ezzel adtam a legnagyobb elismerést és dicséretet eme epikus sci-fi ódának.

Értékelés: 10/9.5

Megosztás a facebookon

Az űrben senki sem hallja a sikolyodat

Sok minden kellett ahhoz, hogy ez az 1979 -es film megkerülhetetlen eleme legyen az egyetemes filmművészetnek. Ridley Scott zsánerfilmje alapjaiban reformálta meg a sci-fi műfaját és vált hivatkozási alappá. Alapmozija a horror műfajjal vegyítette az űr hidegét lélegzetelállító módon. H.R. Giger, a svájci szürrealista művész pedig megalkotta minden idők talán legfélelmetesebb szörnyét, akinek a kinézete semmihez sem fogható és ijesztő. (Oscar-díj volt a jutalma érte.)

A történet 2122 - ben a távoli űrben játszódik, ahol egy ipari szállítóhajó, a Nostromo 7 tagú legénységével (és egy macskával) épp a Föld felé tart rakományával, amikor az Anya nevű szuper számítógépük idő előtt felkelti őket a hibernációból, hogy elvezesse őket az LV-426-ra, ahol érdekes jeleket fognak, amiket meg kell vizsgálniuk mielőtt hazatérhetnének. A planétán találnak egy (vélhetően régóta lezuhant) űrhajót, és benne az úgynevezett 'Space Jockey', azaz 'ŰrZsokét', semmit nem tudni a múltjáról, honnan jött és, hogy mi történt vele (-De én tudom, én tudom tanárbácsi!!! - Fogd be a pofádat Prometheus, vagy kizavarlak a teremből!), viszont, hogy nem önszántából rohad ott a teste az biztos. Később a Nostromo legénységére is feljut az a lény, aki miatt ők is az idegen faj sorsára juthatnak nagyon könnyedén.

A szereplők játéka természetes, letisztult és élethű. Tom Skerritt, Dallas parancsnok szerepében igazi vezérként nagyon hiteles, Ian Holm, mint Ash egészségügyi tiszt minimalista játéka, és olykor az "elgondolkodásai" kitűnőek. A legnagyobb dobás pedig természetesen az, hogy Scotték meghúzták a váratlant és egy nőt tettek meg főszereplővé, amit még kitűnően tudtak palástolni is a film első felében. Sigourney Weawer világhírű lett, karaktere Ripley hadnagy, pedig beírta magát a legnagyobb filmes hősök elit társaságába, tette mindezt szupererő, vagy egyéb képesség nélkül, mindössze logikája és legfőképpen életben maradási ösztöne segítette, hogy fel tudja venni a harcot a xenomorpf ellen.

A szereplők viszonyát folyamatosan befolyásolja a mindent látó és irányító giga-vállalat a Weland-Yutani, ami a későbbi részékben egyre fontosabb szerepet tölt be. (A nyolcadik utas a Halál-ban legtöbbször Brett és Parker értekeznek róluk bővebben és abszolúte negatív felhanggal.) Ridley Scott mindig is úgy vélte, hogy a jövőben az ehhez hasonló mamutcégek fogják irányítani az emberek életét (ez később visszaköszön a másik kultikus science fiction alkotásában is).

A szörnyet folyamatosan vezetik fel, hiszen Dan O'Bannon íróval nagyon helyesen alkalmazták azt az elvet, hogy az ismeretlentől fél legjobban az ember, majd a xenomorpf megjelenése is változik, ahogy kifejlődik megszületése után. Brutális, vérszomjas, alkalmazkodó, kegyelmet nem ismerő, intelligens, magyarán szólva tökéletes gyilkológép. Harca az erre felkészületlen (hogyan is lehetne felkészülni egy soha nem látott borzalomra?) legénységgel nyomasztó, félelmetes és olykor reménytelen az emberek szempontjából. Ezt elősegíti Jerry Goldsmith egyedi zenéje, mely hagyja, hogy átjárjon minket a borzongás mielőtt megpróbálna megijeszteni bennünket az űr félelmetes fenevadjával.

Az Alien tehát alapfilm, melyben Ridley Scott zseniálisan megálmodott látomásában tökéletesen keresztezte a sci-fi és a horror műfaj elemeit, ridegebben és komorabban, mint bárki más a Világon.

Megosztás a facebookon

Te hány százalékban vagy hiszékeny?

Lucy (francia sci-fi akciófilm, 2014)

Rendezte: Luc Besson

Forgatókönyv: Luc Besson

Fényképezte: Thierry Arbogast

Zene: Eric Serra

Szereplők: Scarlett Johansson, Morgan Freeman, Amr Waked, Analeigh Tipton

Költségvetés: 40 millió dollár

|89 perc|

Már a South Parkosok is rájöttek arra, hogy, ha Morgan Freeman tolmácsolásával adsz elő valamit, azt mindenki elhiszi, még, ha kamu az egész, akkor is.

Vélhetően Luc Besson is látta azt South Park részt, ahol minden bonyolult felvetésnél előugrott a semmiből a kedves tekintetű színes bőrű korosodó színészlegenda, és elmagyarázta úgy is, hogy a közember is megértse miről van szó. Nah a Lucyben is nagyjából ez a helyzet.
A Scarlett Johansson által alakított főhősnőt belerángatják egy rossz kimenetelű bizniszbe, ami következtében drogot kell csempésznie a gyomrában. Ám ez a kísérleti anyag szivárogni kezd és bejut a nő szervezetébe. Innentől fogva az a mellékhatás éri, hogy folyamatosan egyre nagyobb részét tudja használni az agyának.

Az pedig, hogy egy ember milyen dolgokra és fejlődésre képes, míg az átlag ember által használt 10%-tól eljutunk a 100%-ig azt Morgan Freeman folyamatosan elmagyarázza nekünk, szépen szájbarágósan és telis tele maszlaggal, ám kétségtelenül vannak benne érdekes és jó felvetések is.

Besson pörgősre vette a figurát és rövid bevezető után végig zúzza az alig másfél órás játékidőt, csakhogy ahogy halad előre a cselekménnyel úgy lehet egyre kevésbé drukkolni az egyre nagyobb hatalommal bíró Lucynak. A végére pedig szinte teljesen tét nélkülivé válik, mert senki nem képes felvenni a már-már szuperhőssé váló nővel.
Azért akadnak látványos akciók és egész ügyes effektek is, amiket jó nézni. Persze Besson a szokásos Párizsi autósüldözését is levezényli sokadszorra, ami már nem túl eredeti, vagy különösebben izgalmas. A főgonosz egész jó lenne, ha nem válna egyre súlytalanabbá a film előrehaladtával.

Luc Besson szórakozott egy kicsit, és egy érdekes ötletre sok sok áltudományos körítéssel teleszórt kis akciófilmet rittyentett össze. Nem nyújt semmi maradandót, de a gyönyörű Scarlett Johanssont azért jó nézni, ahogy püföli a férfiakat, egész jó dallamokra.

Értékelés: 10/6.5

Megosztás a facebookon

Na de hol marad a nitro?

Need for Speed (amerikai akciófilm, 2014)

Rendezte: Scott Waugh

Forgatókönyv: Georga Gatins, John Gatins

Fényképezte: Shane Hurlbut

Zene: Nathan Furst

Szereplők: Aaron Paul, Dominic Cooper, Scott Mescudi, Imogen Poots, Michael Keaton

Költségvetés: 66 millió dollár

|128 perc|

Aaron Paul nem tehetségtelen, ezt a Braking Bad sorozatban éveken át bizonyította. Ebben a totálisan újrahasznosított elemekből építkező autós akciómoziban viszont mintha ő sem találta volna a helyét, ahogy az alkotók sem igazán.

A történet minden egyes fordulata(?) és jelenete előre lepörgethető, nulla váratlan húzással. Ahogy azt már ezerszer láttuk, a bonyodalom és a végső megoldáshoz vezető út annyira klisés, hogy én éreztem kínosan magam. Még Michael Keaton jelenléte is totális közömbösséget váltott ki belőlem, pedig őt nagyon bírom.

Az autós mókák valamennyire kárpótolják azonban az ember. A kocsik szépek, jól dorombolnak és gyorsan, mint az állat. A versenyek és üldözések elég dinamikusak, de így sem érnek fel a Halálos iram széria egyik tagjával, ezen a téren sem. A poénok is felemásak, van amin tényleg el lehet mosolyogni, valami pedig már 20 éve is ciki lett volna. A mellékszereplők pedig a legidegesítőbb fajtából valóak, ahogy a borzasztóan gyenge rosszfiú is. Viszont Imogen Poots bájos arcát nem csak azért volt jó nézni, mert egyedi szépség az angol hölgy, hanem, mert a kisugárzása és színésznői kvalitásai még itt is megmutatkoznak, ebben a túlontúl hosszúra nyújtott végtelenül sablonos játékadaptációban.

Erről jut eszembe néhány kameraállás, fényképezés és helyszín tényleg utal az EA Games játékára, viszont, amit nagyon hiányoltam nem, csak az adaptáció miatt, hanem a filmből úgy általánosan, az az átütő erő, vagyis a nitro!

Értékelés: 10/5.5

Megosztás a facebookon

A vonat nem vár!

Snowpiercer (dél-koreai sc-fi akció, 2013)

Rendezte: Bong Joon-Ho

Forgatókönyv: Bong Joon-Ho, Kelly Masterson

Fényképezte: Hong Kyung-pyo

Zene: Marco Beltrami

Szereplők: Chris Evans, Kang-Ho Song, Ed Harris, John Hurt, Jamie Bell, Tilda Swinton, Ah-sung Ko

Költségvetés: 40 millió dollár

124 perc

Francia képregényből készült dél-koreai film, amiben hollywoodi színészek játszanak. Hogy mindez mire volt elég? Egy majdnem sci-fi mesterműre!
Bizony már most leszögezném, hogy nagyon izmos alkotással van dolgunk, amiben Dél-Korea megmutatja, hogy mondanivalóval teli képregényt hogyan is lehet kiválóan filmkockákra adaptálni.

2031-ben járunk, ahol az emberiség utolsó képviselői egy örökmozgó vonaton utaznak megállás nélkül. Mivel 2014-ben a globális felmelegedést megszüntetni kívánt technológia a visszájára fordult és a Földet jeges birodalommá torzította, ahol mindenki halálra fagyott. 
A vonat kasztokra van osztva, ahol a legvégén élő emberek nyomorban tengődnek. Curtis és társai elhatározzák, hogy bármi áron eljutnak a vonat elejébe, hogy véget vessenek az egyenlőtlenségnek.

A cselekmény ügyesen van felépítve, figyel a részletekre, igaz néha azért 1-2 logikai bakiba bele lehet futni, de ezek nem vészesek.
Bong Joon-Ho-ék jól gazdálkodtak az ázsiai mértékkel nézve egész pofás költségvetéssel, így a megjelenésre nagy panasz nem lehet, kivéve talán egy pár külső nézetes jelenetsort, ahogy a vizuális effektek nem voltak mindig meggyőzőek, de a vonaton belüliek tényleg szépen festenek.
Ugyanez igaz az akciókra is, amik nem csak látványosak, de bitang hangulatosra is sikerültek. Nincs finomkodás, mellé beszéd, csak kő kemény zúzás és foggal körömmel való küzdelmek.

A mondanivalót is sikerült gondolatébresztően, nem pedig szájbarágósan prezentálni. Ez elsősorban a főszereplőt alakító Chris Evansnek köszönhető, akit ilyen lehengerlően még soha nem láttam játszani. Olyan öreg legendáknak méltó partnere a filmben, mint John Hurt, vagy a mindig briliáns Ed Harris, sőt talán még őket is képes elhomályosítani olykor. Ahogy halad előre és ismeri meg a különböző kiváltságokra jogosult embercsoportokat, úgy ismerjük meg mi is őt egyre jobban.
Ember ő, nem feltétlenül jó ember, de nem is velejéig romlott, inkább egy eltorzult világ szintén torz alakja, aki jobb életre vágyik és ezért képes sok mindent feláldozni és elsöpörni az útból, de van lelkiismerete is, ami mégis emberré teszi.

Ahogy a bevezetőben már említettem, apróbb hibái és néhány kevésbé átgondolt megoldás miatt nem lesz sc-fi klasszikus (mondjuk, hogy kult lesz-e, majd az idő eldönti, de azért ebben is  erősen kételkedem) ez biztos, viszont az is biztos, hogy az elmúlt évek egyik legerősebb atmoszférájú darabja a műfajának. A társadalom kritikája pedig a rá fogékonyakat sokáig elgondolkodtatja majd.

Értékelés: 10/8.5

Megosztás a facebookon