A Peter Waylandet alakító színész bízik benne, hogy valamilyen formában újra a karakter bőrébe bújhat

Ridley Scott megosztó mozijának a folytatásában úgy tűnik nem csak a két főszereplő (Noomi Rapace, Michael Fassbender) tér vissza, hanem a történet szempontjából az egyik legfontosabb mellékalak is, a Wayland-Yutani vállalat elnöke is.

A első Prometheus filmben Guy Pearce által megformált figurát Scotték visszahozhatják a folytatásba is, annak ellenére, hogy a történet szerint megölte őt az egyik Tervező.
A brit színész sem zárkózik el egye esetleges folytatástól, sőt kijelentette, hogy nagyon szívesen eljátszaná újra az örökké élni akaró és ellentmondást nem tűrő dúsgazdag cégtulaj alakját, és mivel egy sci-firől van szó, ezért bármi előfordulhat.

A legvalószínűbb forgatókönyv szerint ezúttal már nem a nagyon megöregedett Waylandet alakítaná a Memento korábbi főszereplője, hanem fiatalkori énjét, például visszaemlékezések formájában. Egy másik felröppent pletyka, hogy az ő általa megalkotott android, David valahogyan megtalálná a módot gazdája feltámasztására.

Rossz hír viszont a rajongók számára, hogy mire ez kiderül még elég sokat kell várni, ugyanis a legendás rendező egyelőre más filmekkel van elfoglalva, így legkedvezőbb esetben is, csak 2016 második felében láthatjuk a Prometheus folytatását.

Megosztás a facebookon

Hol húzódik a határ ember és gép között?

 

Rendezte: José Padilha

 

Forgatókönyv: Edward Neumeier, Michael Miner, James Vanderbilt, Nick Schenk, Joshua Zetumer

 

Operatőr: Lula Carvalho

 

Zene: Pedro Bromfman

 

Szereplők: Joel Kinneman, Gary Oldman, Michael Keaton Abbie Cornish, Samuel L. Jackson, Jay Baruchel, Jackie Earle Haley

 

Amerikai
115 perc, 2014

Egy remake esetében elkerülhetetlen az összevetés az előddel, különösen, ha az egy igazi megkerülhetetlen alapmű a maga műfajában. Paul Verhoeven 1987-es klasszikusa, sőt a szintén zseniális folytatása, melyet Irvin Kershner (A birodalom visszavág) dirigált egyaránt megidéződik, ám közel sem ez a jellemző José Padilha alkotására. A brazil rendező korábban 2 nagyszerű akció mozit forgatott hazájában. Az Elit halálosztók első része 2008-ban még az Arany Medvét is elhozta a Berlini Nemzetközi Filmfesztiválról, ami elég jó ajánlólevélnek bizonyult a hollywoodi fejesek számára. Megkapta tehát az esélyt, hogy egy nagy stúdiófilmen dolgozhasson. Lássuk, hogy élt a lehetőséggel.

Ahogy már említettem az új alkotók célja nem az volt, hogy újraforgassák, és a mai technikával felvértezve adják el az új Robotzsarut, hanem ellentétben igen sok remake-el drasztikus változtatásokat is meg mertek húzni a történet alakulásában is. Ettől a mozi jóval nagyobb hangsúlyt fektet Alex Murhpy és családja közötti kapcsolatra, ugyanis itt a felesége és a kisfia végig a tudatában van vele, hogy ki is bújik meg a fémváz között, és ez igen hangsúlyos eltérés a Verhoeven féle alkotástól. A forgatókönyv tehát új alapokra helyezte Alex Murphy Roborzsaruvá alakulását. Ez bizonyos értelemben nagyon megsüvegelendő dolog, mert így az újdonság erejével hat, viszont közel sem nevezhető hibátlannak. A legnagyobb hibája pont az, hogy sokkal nagyon figyelmet akar fordítani a lélek előtörésére a géptestből, így néha átesik a ló túlsó oldalára, és átmegy szájbarágós és érzelgős csöpögésbe, ami nálam nem igazán egyeztethető össze a Robotzsaru figurájával. Egy-két stílusos motívum ábrázolásával is lehetett volna erőteljesebben érzékeltetni min is megy keresztül a főhős, érzésem szerint ebben egy picit meg volt kötve a rendező keze a stúdió által.

Jelzi egyébként, hogy mennyire nagyra tartom, és kedvenceim között szerepel az első két RoboCop, hogy mikor a főcím az új alatt felcsendült Basil Poledouris legendás témája máris libabőrös lettem az izgalomtól. Az elvárásom viszont egyáltalán nem az volt, hogy a régi elődhöz hasonlót, hanem inkább egy a Robotzsaru névhez méltó, ám más szemszögű filmet lássak, és ez nagyjából sikerült is.
A főszereplő, az eddig kevésbé ismert Joel Kinneman nem okozott csalódást sem Murphy, sem a "gép" szerepében. Az igazi pengék azonban egyértelműen Gary Oldam és Michael Keaton. A 2 rutinos színész kiválóan hozzák a tudós/doktor és a mamut cég igazgatójának a figuráját. Oldman karaktere folyamatosan két tűz között van, a OmniCorp nyomása felülről próbál rá nyomást gyakorolni, míg az embersége nem hagyja nyugodni és ez a kettőség jól látható a vásznon is. Raymond Sellars pedig egy sokkal gyakorlatiasabb, ám olykor kifejezetten simulékony és rafinált cégvezetőként jelenik meg előttünk. A rendőr feleség szerepében Abbie Cornish kellemes meglepetés, és a mocsok zsoldos szerepében is jó volt Jackie Earle Haleyt látni (mintha a bátyja lenne Sharlto Copley karakterének az Elysiumból).

A társadalom kritika érzésem szerint elég vérszegény lett. Ez a Ditroit közel sem olyan lepusztult és sivár, hogy elhiggyem neki, hogy ez az Államok "legbűnösebb" városa. A legendás reklámok helyett pedig szintén egy új ötlettel rukkoltak elő az írók, méghozzá Samuel L. Jakson által megformált Pat Novak féle Show-t hozták létre, ami nagyszerűen ábrázolja (persze sarkítva), hogyan is próbálják irányítani a közízlést (birkákat teremtve) és csak annak hangot adni, ami számukra hasznos, és érdeküket képviselni.

Nem mehetünk el szó nélkül az akciók mellett sem, elvégre ez legalább olyan fontos része a koncepciónak, mint a lélektani moralizálás. Bizony érzésem szerint picit keveset kapunk belőle, ám azok egész jól festenek. A finálénál lévő zúzás pedig tényleg nagyon jól sikerült, bárcsak a város rosszfiúja utáni nyomozást és a vele való megmérettetést ne csapták volna annyira össze, az kicsit hiányérzetet okozott számomra. (Plusz piros pont a Robotzsaru új kinézetéért és mozgékonyságáért, úgy érzem ezeket mindenki elvárta 2014-ben, nem is okoztak csalódást a dizájnerek e tekintetben.)

Összességében egy korrekt feldolgozást kapunk, ami ki mert lépni a nagy előd árnyékából, ám valahol pont ezért nem is lesz soha egy lapon említendő és hivatkozási alap ez, mert az a mindent elsöprő hangulati tényező hiányzik belőle, ám még így is sokkal jobb, mint a manapság "biztonsági játék"-ra alapozó remakek nagy része.

Értékelés: 10/7.5 pont

Megosztás a facebookon

A Keselyű 4. napja

Rendezte: Anthony Russo, Joe Russo

 

Forgatókönyv: Christopher Markus, Stephen McFeely

Operatőr: Trent Opaloch

Zene: Henry Jackman

 

Szereplők: Chris Evans, Scarlett Johansson,  Sebastian Stan, Robert Redford, Anthony Mackie, Cobie Smulders, Samuel L. Jackson

Költségvetés: 170 millió dollár

Amerikai
131 perc, 2014

 

A Keselyű 4. napja

A Marvel-filmek legfőbb jellemzője általában az akció, dráma és poénok megfelelő adagolása. Sok újdonságot nem nyújtottak, de a megfelelő arányok kezelésével többnyire pozitív eredményeket láthattunk. Ez a biztonsági játék egyszerre pozitívnak és negatívnak is tekinthető. Mielőtt ebbe a helyzetbe belelaposodtak volna, a stúdió picit változtatott a koncepción és az Amerika Kapitánya folytatását el merték vinni kicsit merészebb irányba. Ez az összhatáson nagyon sokat dobott.

A legjobb ötlet a készítők részéről, hogy belecsempészték a filmbe a régebbi idők paranoia-thrillerek vonásait, amitől egész más hangulata lesz, mint a legtöbb korábban megismert szuperhős mozinak. Persze senki ne várja azt, hogy A Keselyű három napja féle újkori klasszikussal van dolgunk, de ebben a műfajban ez amúgy sem várható el. A határokat szépen kitolták úgy, hogy közben arra is figyeltek, hogy az eredeti értékeiből cseppet se veszítsen az első Bosszúálló.

A történet igazából egy gyakorlott Marvel néző számára sok csavarral nem szolgál, a legtöbb dolgot elég hamar ki lehet logikázni, ettől függetlenül a cselekmény szépen felépített. A dialógusok nem esnek át a giccs határán, és amennyire egy szuperhős filmnél ez lehetséges, úgy egész hihető marad végig.

Az írók már-már feltételezik a nézőről, hogy valamilyen szinten jártas ebben az univerzumban, ezért az olyan, korábban megismert karakternek, mint Nick Fury, vagy a Fekete Özvegy jóval nagyobb teret ad, ami miatt kicsit olyan érzésünk lehet, mintha egy "mini Bosszúállók" csapat küldetését látnánk, amit tovább erősít, hogy most már Amerika Kapitány is megkapja a maga fegyverhordozóját, Sólyom személyében.
A legnagyobb húzás azonban egyértelműen Robert Redford szerződtetése volt. 40 évvel később, a korábban említett filmes alapmű után az érem másik oldalán is brillírozik. Samuel L. Jackson is sokkal jobban árnyalja Nick Fury karakterét, mint eddig, bár azért pár klisés tanácsok formájában ront egy picit az esetében.
Nem kell azonban attól félni, hogy Chris Evansnek nem jut elég tér. A Kapitány nagyon is el van látva feladatokkal. Elsősorban a Hydra uralomtól kell megmentenie az emberiséget, de ennek a komorságát a Fekete Özveggyel való könnyed és poénos flörtölése hozza egyensúlyba.
Talán csak a címben is szereplő Tél katonájából kapunk a kelleténél kevesebbet, de amikor színen van akkor pörög a legjobban és szolgáltatja a legjobb akciókat a mozi.

A látványra, ahogy eddig is megszokhattuk ezeknél a nagy költségvetésű szuperhős alkotásoknál, most sem lehet egy rossz szavunk sem. Az akciók itt nem elsősorban a grandiózusságukkal (az utolsó ütközettől eltekintve) akarnak levenni a lábunkról, hanem az ötletességükkel. A verekedések változatos helyszíneken zajlanak és jól megkoreografáltak, 1-2 buta túlzást leszámítva.
A tél katonája esetében elég sokat akart a szarka, és némi kilengéstől eltekintve el is bírta azt, hála az ügyes forgatókönyv íróknak és persze a feladathoz abszolúte felnőtt rendező párosnak.

Értékelés: 10/8.5 pont

Megosztás a facebookon

Kockákból épült szórakozás

Rendezte: Phil Lord, Chris Miller

 

Forgatókönyv: Dan Hageman, Kevin Hageman, Chris Miller, Phil Lord

Operatőr: Barry Peterson

Zene: Mark Mothersbaugh

 

Szinkronhangok: Chris Pratt/Molnár Áron, Will Arnett/Fekete Ernő, Elizabeth Banks/Pikali Gerda, Will Ferrell/Kerekes József, Morgan Freeman/Kőszegi Ákos, Liam Neeson/Csernák János

 

Költségvetés: 60 millió dollár

Amerikai, ausztrál
99 perc, 2014

 

Kockákból épült szórakozás

A LEGO fejesei nagyon jól ismerik fel mikor melyik piacra is kell belépniük, hogy továbbra is virágozzon a birodalmuk. A kis építőkockák gyártása mellett először ráálltak a virtuális játékok készítésére, olyan brandeket megszerezve maguknak, mint a Star Wars, a Lord of the Ring, Indiana Jones, vagy éppen Batman. Nagy sikere is lett ezeknek az alkotásoknak, amiknek számos folytatása jelent és jelenik is meg folyamatosan. A terjeszkedés most eljutott a filmes világba is, ahol szintén hatalmas sikerrel mutatkoztak be és már készül is a folytatás. Most viszont lássuk, hogyan is sikerült a Legonak bemutatkoznia a mozivásznon.

A legnagyobb erénye a(z) A Lego-kalandnak, hogy mert nagyot álmodni, és egy saját univerzumot megalkotni, melyben sok-sok kis mikrovilág nagyon jól megfér egymás mellett. Tették mindent pazar látvánnyal megspékelve. A film teljesen hű maradt a márkához, amit képvisel és bár természetesen sok CGI megoldás és finomítás van benne, de a jellege megmaradt és rá merték bízni magukat a stop motion technikára. Ez az érdekes hibrid pedig piszok jól mutat, akár 2D-ben, akár 3D-ben. Néhol talán egy kicsit túlzásba estek a színek bombázásával és tolakodóan tolták azokat az arcunkba, de összességében jó nézni kreatív helyszíneket.

A történet középpontjába egy teljesen átlagos, szürke kisembert vagyis kislegót állítanak. Emmetnek sosincsenek saját ötletei, mégis viszonylag boldog tudatlanságban éli mindennapjait szinte teljesen ugyanúgy. Barátai híján egy növénnyel él.
Ebből az életből rángatja ki őt Vadóc, egy lány, akibe Emmet beleszeret, és akivel együtt belecsöppen egy nagy kalandba, aminek a célja nem kevesebb, mint a világuk megmentése.
Útjuk során rengetek, ismert karakterrel összefutnak. Kiemelkedik közülük Batman, aki talán az egész mese legjobb szereplője. A tulajdonságai hajaznak Christian Bale által megszemélyesített Denevéremberére, csak annyira sarkítva, hogy ezek a momentumok a legviccesebbek a filmben. De találkozhatunk még Gandalffal, Supermannel, Wonder Womannel, Han Soloval sőt még egy rendőrrel is, aki jó és rossz zsaru is egy személyben.
A sztori gonosza viszont (Will Ferrell színre lépését kivéve) nem túl emlékezetes, főleg a többi nagyon jól kitalált szereplőkhöz képest.

A Lego-kaland tehát nem okoz csalódást, sőt kiváló kikapcsolódást nyújt, akár gyerekeknek, akár felnőtteknek, akik annyi filmes utalás közül csemegézhetnek, hogy meg sem lehet számolni. A magam részéről elégedetten nyugtázom, hogy jól sikerült a debütálása gyermekkorom egyik meghatározó márkájának, és bár néhol kapkodónak éreztem, mégis úgy vélem ez egy ígéretes franchise első építőkockája.

Értékelés: 10/7.5 pont

Megosztás a facebookon

Séta az űrben

Rendezte: Alfonso Cuarón

Forgatókönyv: Alfonso Cuarón, Jonás Cuarón

Fényképezte: Emmanuel Lubezki

Zene: Steven Price

Szereplők: Sandra Bullock, Georga Clooney, Ed Harris(hangja)

Költségvetés: 100 millió dollár

 

Angol, amerikai
89 perc, 2013

 

Séta az űrben

7 Oscar-díj és több mint 700 millió dolláros bevétel. Csak 2 adat, ami jelzi, hogy a fél Világ Cuarón művének a lába előtt hever, amit ugyan meg tudok érteni, viszont én nem álltam be (teljesen) ebbe a sorba.
A Gravitáció az a fajta sci/fi, ami a valóság hű ábrázolása mellett teszi le a voksát. Ez többek között azt jelenti, hogy se hang, se robbanás nem lesz a légüres térben. Ez viszont egyáltalán nem jelenti azt, hogy ne lenne látványos a film, sőt!

Amit látunk másfél órán át az szó szerint káprázatos és lélegzetelállító. Egyértelműen ez a film legnagyobb erőssége. Ahogy látjuk ezt a drámai űrkalandot, úgy még nem láttuk soha. Lehetne még órákig ecsetelni, hogy mennyire aprólékos, tű éles és gyönyörű amit látunk, de inkább csak annyit mondanék, hogy orgazmus a szemnek minden filmkocka.

Viszont amiért nem tudom maximálisan ajnározni a filmet az a cselekményvezetés. Dr Ryan Stone (Sandra Bullock) és Matt Kowalski (George Clooney) elsodródása és menekülési kísérletük a létező összes "űrnemzet" bázisain számomra néhol unalmasan voltak tálalva és olykor önismétlőek is voltak. Menjünk A pontból B-be, B-ből C-be, közben pedig jön az időről időre feltűnő halálos fenyegetés űrtörmelék formájában. Ezen kívül 1-2 esetben nem volt Cuarón sem teljesen következetes (csúnya szóval csalt), ami a fizika realitását illeti.

Mivel kvázi csak 2 szereplőt látunk (plusz Ed Harris megnyugtatóan duruzsoló hangját hallhatjuk), így sok múlik az ő alakításaikon, és ezzel sincs is probléma. Cloones magabiztos és jó, Bullock pedig még ennél is több. Szkafander nélkül brillírozik igazán. A feszültség, és minden érzelem (főleg kétségbeesés és igyekezet) kiválóan tükröződik az arcán.

Említettem az írásom elején a legrangosabb filmes gálán nyert szobrocskáit a filmnek, itt jegyzem meg, hogy a rendezés mellett szerintem a zene az, ami a legjobban megérdemelte a kitüntetést. Steven Price nagyon jól ragadta meg, hogy milyen dallamok és zenei betétek illenek ehhez a közeghez. A hatása nagyon fajsúlyos ebben a súlytalan univerzumban.

Jó mozinak tartom a Gravitációt, elsősorban a kivételes vizuális megjelenítése miatt, viszont egyáltalán nem érzem az esetében azt, hogy minden ízében "nagy" klasszikussal lenne dolgom, mert kevés benne az igazán emlékezetes momentum, de azért akad ilyenből is szerencsére. (Sandra Bullockot magzatpózban látni, ahogy súlytalanul lebeg, ezek közé tartozik, az már egyszer biztos.)

Értékelés: 10/7 pont

Megosztás a facebookon

Egy Terminator segíti Rambo szökését

Rendezte: Mikael Hafström

Forgatókönyv: Jason Keller, Miles Chapman

 

Fényképezte: Brendan Galvin

Zene: Alex Heffes

 

Szereplők: Sylvester Stallone, Arnold Schwarzenegger, James Caviezel, Sam Neill, Vinnie Jones, Curtis "50 Cent" Jackson

 

Kötségvetés: 50 millió dollár

Amerikai
111 perc, 2013

A 80'-as 90'-es évek megannyi évődése és zrikálása után A feláldozhatókban végre közös jelentben szerepelt a 2 legendás akcióikon (Bruce Willis-szel pedig még a tökéletes triumvirátus is összeállt). A folytatásban pedig már irtották is közösen a rosszfiúkat, minden nosztalgiára vágyó rajongó legnagyobb örömére. A Szupercella ismét ezt az igényt próbálja meg kiszolgálni, de ezúttal Willis, Statham, Rourke, van Damme, Li, vagy éppen Eric Roberts helyett ezúttal be kell érnünk egy rapperrel ("50 Cent"), egy ex-focistával (Vinnie Jones), "Mel Gibbson Jézusával" (James Caviezel) és az egykori T-Rex szelidítővel (Sam Neill). Igazából a felsorolt nevek közül majdnem mindenki annyit nyújt, amennyire azt tőle el lehet várni, 50 Cent például hiteltelen (mint mindig), Sam Niell rutinból dolgozik, viszont Az őrület határánban zseniális alakítást nyújtó James Caviezel számomra kicsit csalódás volt, igaz a karaktere is elég 2 dimenziós papírmaséra sikerült, de a jelenléte számomra így is picit színtelenre sikerült.

Térjünk rá azonban arra, ami a leginkább fontos a Szupercellában, nevezetesen a 2 izomkolosszus nagypapára. A történet főhőse Ray Breslin (Sylvester Stallone), akinek az a különleges szakmája, hogy felkérésre börtönökből szökik meg, hogy rávilágítson azoknak a hibáikra, akkor azonban mikor egy olyan szuperbörtönbe kerül, ahonnan szinte lehetetlen a szökés szövetséget köt az egyik rabbal (Arnold Schwarzenegger) a szabadulás érdekében.
Picit lassan indulnak be az események és az akciók is. Eleinte csak önismétlő börtönbunyókat (Spoiler: aki szeretne látni egy igazi Rambo vs Terminator ökölpárbajt az viszont nem fog csalódni) kapunk.

Mikor az egy helyben toporgás végre átcsap izgalmas jelenetekbe, akkor próbálják a sok szökéssel kapcsolatos ökörségeket lenyomni a torkunkon, és, aki nem figyel, akár még el is hiheti a lehetetlennél lehetetlenebb megoldásokat. Persze tudják azt az alkotók is, hogy nem szabad itt véresen komolyan venni a dolgokat, és ez ad egy egész kellemes kis hangulatot is a mozinak. Amikor Stallone és Arnie írtja a börtönőröket, azt öröm nézni. Az öklük még mindig olyan kemény, mi a kalapács, a fegyver pedig még mindig úgy muzsikál a kezükben, akár egy művészében a hegedű.

Igazából nem vállal sokat a film, de így legalább nem is esik át a ló túlsó oldalára és tényleg egész szórakoztató tud lenni a játékidő többségében. A forgatókönyv elég vérszegény, ez elsősorban a teljesen átlagos negatív karaktereknél ütközik ki a legerősebben. A Stallone-Schwarzenegger páros viszont minden akciófilm rajongó számára okoz majd kellemes perceket.

Értékelés: 10/6.5

Megosztás a facebookon