Mi a fenének filmet készíteni a gumiabroncsról? A válasz: Mert csak!
Rendezte: Queintin Dopieux
Forgatókönyv: Quintin Dopieux
Fényképezte: Quintin Dopieux
Zene: Gaspard Augé, Quintin Dopieux
Szereplők: Roxane Mesquida, Stephen Spinella, Thomas F.
Duffy
Költségvetés: 500 ezer dollár
Francia
79 perc, 2010
Művészfilm. Sokakat elrettent, mások azért nézik, mert így magukat az "átlag nép" felé képzelik intellektuálisan.
Én nem nyomok rá felesleges colort, az igazságot döntse el, ki-ki maga, de ami a filmet illeti eljutott valamelyest szélesebb körbe (persze ezen réteg műfaj berkein belül persze, szinte csoda, hogy kis hazánkban is ilyen hamar megjelent).
Vannak hibái, persze, hogy vannak, sőt néhol azért a túlzások nem olyan ütősek (a legtöbb esetben azok!), sőt picit unalmasak is...DE!
De van benne egyediség, ötlet, vállalkozó szellem, ami ezt a filmművészeti dolgot valahol mindig is életben, sőt frissen tartotta, mert nem csak a képregényes világvégékből, valamint Depp, Willis, Pitt, DiCaprio, Spielberg, Cameron stb...következő blouckbusteréből áll a mozi világa(egyébként mind a 6 hirtelen felindulásból említett filmest nagyon kedvelem és sokra tartom), hanem az ilyen szerzői filmekből is, sőt legalább olyan fontosnak tartom őket, mint a nagyköltségvetésű közönségfilmeket.
A történet végtelenül egyszerű. Egy gumiabroncs életre kel, és próbálja magának felfedezni a világot, bizonyos szempontból, akár egy kisgyerek. Játszik, alszik, autóversenyt néz a tv-ben, csatangol, csajozna(??), és, ha dühös, akkor az előtte álló akadályt, legyen az egy kólás üveg, vagy egy ember, azt elpusztítja. Nem tudja, hogy ez másokra milyen hatással van, de neki erre van szüksége.
A színészek nem éppen világsztárok, de ez valahol logikus is egy mozi esetében. Queintin Dupiuex igazi mindenesként (rendezést, fényképezést, zeneszerzést, vágást és ki tudja még mit vállalt magára) meséli el szeretett alkotását. Gyakran kikacsint a nézőre, ami jó pár megmosolyogtató pillanatot szerez. Olykor kicsit ugyan megtörik a cselekmény, de végig jó nézni azt az abszurd helyezet, amit elénk tár.
Elvégre egy gumiabroncs utazását követhetjük nyomon, ami valljuk be, ez eddig soha nem látott jelenség volt.
A filmet viszont csak azoknak merem jó szívvel ajánlani, akik fogékonyak az elvontabb alkotásokra, és akik sok dolog megmagyarázása helyett egy laza "mert csak" felfogással is beérik. (Ahogy a film felvezetésében is halljuk, a filmtörténet elég sok (nagy) alkotása élt már ezzel a lehetőséggel, szerencsére.)
Értékelés: 10/7 pont
Megosztás a facebookonAdam Sanlder és haverjai suttyóbbak, mint valaha
Rendezte: Dennis Dugan
Forgatókönyv: Fred Wolf
Fényképezte: Theo Van de Sande
Zene: Rupert Gregson-Williams
Szereplők: Adam Sandler, Kevin James, Salma Hayek, Chris Rock, Maria Bello, David Spade, Steve Buscemi, Taylor Lautner
Költségvetés: 80 millió dollár
Amerikai
95 perc, 2013
Lenny Feder (Adam Sandler) arra ébred, hogy egy szarvas bámul rá az ágya mellől, ezután szegény jószág ijedtében széthugyozza a fél családot...ugye milyen vicces?? És ez csak a nyitójelenet, amit Dennis Dugan rendező, Fred Wolf író és merénylő társai lazán felülmúlnak a hátra lévő másfél órában.
A szánalmas Jack és Jill után azt hittem végre észbe fog kapni Sandler és próbál majd egy kis minőséget is vinni a filmjeibe...Jó ég! mekkorát tévedtem! A Nagyfiúk 2 bűn rossz film...akarom mondani, bűn rossz "izé", mert ezt a borzalmat filmnek tekinteni annyira hiteles, mint mondjuk, Kiszel Tündét atomfizikusnak.
Már az első rész sem verdeste a plafonokat, már, ami a minőséget illeti, de azért egyszer egész szórakoztató kis móka volt, amit az összeverbuvált haverjaival ökörködött össze. Itt ez már inkább egy gyenge haknira emlékeztet, ahol az, az érzése az embernek, hogy magasról tesznek rá, csak gyorsan felmarkolják a lét és viszlát'.
Története egyébként nincs a filmnek, csak azt láthatjuk, ahogy Sandler és a csürhéje végig retardáltkodik egy napot egy kisvárosban, ahol szintén mindenki alpári paraszt (és nem földművelő fajtából). Ha a barátok küszködése poénos lenne, akkor nem is lenne ez olyan nagy baj, viszont valóban vicces jelenetből úgy 3-4 akad az egész játékidő alatt, ami azért egy vígjáték esetében nem túl nagy szám, lássuk be.
Szóval kidolgozott és vicces helyzetkomikumok helyett olyan zseniális dolgokkal lepnek meg minket a készítők, mint fingás, hányás, büfögés, szarás, hugyozás, sőt egy igazi nagyágyút is bevetnek...(most tessék megkapaszkodni) ami nem más, mint a forradalmi tüsszentés-fingás-büfögés kombináció, és ezt a művészi remekművet úgy 10-15-ször el is lövik, mert ugye ez nagyon vicces, ezért sokszor meg kell vele nevettetni a nézőket.
A mellékszerepekben Al Pacino után ezúttal olyan színészek égetik magukat, mint Maria Bello és Steve Buscemi. Az Alkonyatos csillámfarkas is tiszteletét teszi, és egy kidolgozott konfliktusba (az öregek le akarnak ugrani egy szikláról a tóba, de ezt nem nézik jó szemmel a fiatal fősulisok, majd a verbális összecsapás után maguk a sörvedelő huligánok kényszerítik a mélybe ugrásra Kevin Jameséket...logikus nem?) kerül a főszereplőkkel, ami felrázza cselekményt és egy elkerülhetetlen csatába torkolló fináléval kecsegtet minket.
Akiket viszont tényleg jó volt látni, az a továbbra is gyönyörű Salma Hayek, akinek a teste most is esztétikai élményt nyújt vélhetően minden heteroszexuális férfi számára, valamint az egykori kosaras legenda Shaquille O'Neal, aki bár soha nem lesz színész, itt egyáltalán nem lógott ki, mert ilyen tevékenységet ebben az alkotásban senki nem hajtott végre. A 80'-as évek megidézése viszont nagyon jó ötlet volt. A klasszikus zenék (pl: Miami Vice) és legendás alakok (pl: Inidana Jones) megidézése vitt egy kis színt ebbe a semmitmondó és totálisan felesleges cselekménybe.
Ezek után remélem, a zsidó komikus tényleg felnő végre, és belátja, hogy azért, mert egy forgatáson tud ökörködni a barátaival, az még nem vicces, és bár a bevételei (érthetetlen módon) a Nagyfiúk mind a két részének kiválóak voltak, én mégis bízom benne, hogy soha nem fog trilógiává bővülni Sandler és társainak az agymenése.
Értékelés: 10/3 pont
Megosztás a facebookonA Gyűrűk Ura: Kezdetek
Rendezte: Peter Jackson
Forgatókönyv: Guillermo Del Toro, Philippa Boyens, Peter Jackson, Fran Walsh
Operatőr: Andrew Lesnie
Zene: Howard Shore
Szereplők: Martin Freeman, Ian McKellen, Richard Armitage, Hugo Weaving, Ian Holm, Cate Blanchett
Költségvetés: 200 millió dollár
Amerikai, új-zélandi
165 perc, 2012
Sok hercehurca után végül csak úgy döntött Peter Jackson, hogy ő maga vezényeli le a legendás trilógiájának "kvázi" előzményét. A legnagyobb gond, ami már a(z) A hobbit első része után is tisztán látszik, hogy J.R.R. Tolken: A hobbit című regényéből teljesen felesleges 3 darab közel 3 órás filmet készíteni, mivel egész egyszerűen az iromány túl rövid, hogy ezt indokolja. Ettől függetlenül én bíztam az új-zélandi rendezőben, mert a szó jó értelmében vett alázatos művész. Sajnos, mint később kiderült a bizalmamra ezúttal nem szolgált rá, legalább is nem annyira, mint azt tőle elvárhatnánk, elvégre A Gyűrűk Ura filmekkel beírta magát a kaland/fantasy műfaj legnagyobb klasszikusai közé.
De természetesen nem eszik ezúttal sem olyan forrón a kását, mert mint kalandfilm, az Egy váratlan utazás korrekt és látványos alkotás. A legnagyobb erőssége éppen a nagyszerű látványvilág és a kiváló effektek. A fényképezés ezúttal is lenyűgöző, ami nem meglepő annak tudatából, hogy ismét Andrew Lesnie állt a kamerák mögött.
A saga első felvonásában megismerkedünk a fiatal Bilbóval, akit Gandalf magával visz egy különleges kalandra, mely tele van ezernyi veszéllyel. Útitársul nem kevesebb, mint 13 törpöt is kapnak maguk mellé, akikből csupán 2-3 kap komolyabb figyelmet is, ami tekintve a bőrére eresztett játékidőt, picit csalódást keltő.
A párhuzalomba állítás itt is elkerülhetetlenek A Gyűrűk Urával, ugyanis Bilbó - Frodó, Tölgypajzsos Thorin - Aragorn egyértelműen egymás megfelelőinek tekinthetők (Gandalfé és Elrondé értelemszerűn ismét önmaguk).
Martin Freeman egyébként nagyon jó választás volt főszerepre, látszott rajta, hogy megtiszeltetésnek tartotta, hogy szereplhet benne, alakításával meg is hálálta a bizalmat. A régi szereplők szintén nem okoznak csalódást, Ian McKellen minden rezdülése eggyé vált Gandalféval, de jó volt viszont látni Cate Blanchetet Galadriel szerepében, valamint Hugo Weavinget, mint Tünde király. Egyedül talán Richard Armitage, a törpék vezére tűnt kicsit halványabbnak a többiek mellett.
Összességében a(z) A hobbit: Egy váratlan utazás kevésbé tudja elhitetni velünk, hogy komoly téttel bíró események zajlanak a szemünk előtt, ez elsősorban a sokkal játékosabb, és ezzel együtt gyerekesebb megvalósításnak tudható be. A legfajsúlyosabb benyomásom, hogy Peter Jackson (nagy bánatomra) részben eladta magát és hagyta, hogy a nagy stúdió rávegye, hogy a nagyobb bevétel érdekében az eredetileg tervezett 2 helyett 3 részre duzzassza a cselekményt. Így kaptunk tőle egy felhígított és több helyen csak időhúzó jelenetekkel tarkított Gyűrűk Ura kis öcsikét. Még egy dolgot mindenképp meg kell említenem, az pedig Neil Finn betétdala, amire talán még a csodálatos szó is kevés. Számomra a Song of the Lonely Mountain(Dal a Magányos Hegyről) az egyik legszebb dal, amit valaha hallottam.
Értékelés: 10/6.5
Megosztás a facebookonAz iram itt valóban halálos
Rendezte: Ron Howard
Forgatókönyv: Peter Morgan
Fényképezte: Anthony Dod Mantle
Zene: Hans Zimmer
Szereplők: Chris Hemsworth, Daniel Brühl, Olivia Wilde, Alexandra Maria Lara, Pierfrancesco Favio
Költségvetés: 38 millió dollár
Angol, amerikai
119 perc, 2013
Ahogy a képregényes szuperhősök esetében szükség van antihősökre úgy a sport világában is elengedhetetlen a rivalizálás. Ahogy Nolan mozijában Joker, úgy Ron Howard alkotásában Niki Lauda foglalja össze egy nagyon emlékezetes párbeszéd közepette ennek a mozgatórugóját.
A Forma 1 hőskorában járunk, ami közel sem volt olyan biztonságos, mint manapság. Akkoriban bizony szinte minden szezonra jutott halálos kimenetelű baleset. Ebben a közegben nem volt helye alibizésnek, csak az igazán elhivatottak és rátermettek érhették el a céljaikat. A sportág történetének legnagyobb alakjai közé tartozó 2 legendájának a csatározását és annak előzményeit mutatja be nekünk az Oscar-díjas rendező egy lélegzetelállító filmben.
A történetet bár tényleg valós események ihlették, azért több helyen is ki van kozmetikázva, de ez dramaturgiailag elkerülhetetlen a cselekmény megfelelő tálalásának érdekében. Szóval azért jó, ha tisztában vagyunk vele, hogy nem minden úgy történt, ahogy azt a film mutatja nekünk. Ezt azonban egyáltalán nem negatívumként tartom számon, csak szerettem volna, ha mindenki tisztában van vele, hogy ez egy igazi populáris alkotás, nem pedig dokumentumfilm. 2 olyan ember regéje ez, akik a legtöbb dologban teljesen ellentétei egymásnak. Az egyik igazi playboy, aki habzsolja a nőket, piákat és az ösztöneire esküszik, míg a másik igazi profi, aki az utolsó csavarról is tud mindent, ami az autójában van, és a magánéletben a visszafogottság és kiszámíthatóság a fő ismérve. Ami azonban mindkettőjükben azonos, az a zsenialitás és a küzdeni tudás. Nem túlzás kijelenteni, hogy minden idők legnagyobb bajnokai közé tartoznak mind a ketten. A sportág hősei.
Mind Niki Lauda, mind James Hunt szárnybontogatása kellő alapod ad a későbbi csatározásokra. Mindkettőjük narrációja kiválóan működik, és megfelelő hangulatot teremt, ahogy a 70'es évek tökéletesen megalkotott világa is. Minden nüansz a helyén van, nem csak a díszletben, de a színészek előadásában is.
A Niki Laudát alakító Daniel Brühl teljesítményén meglátszik, hogy sok időt töltött el alakítása tárgyával, az osztrák autósport legnagyobb élő alakjával. Teljesítményéről az Akadémia méltatlanul megfeledkezett. Briliáns minden rezdülése, különösen az akcentusa és mimikája. A pólus másik oldalán ott van a sokkal bohémebb James Hunt, akire egy igazi hollywoodi szépfiút találtak Chris Hemsworth személyében. Bár eddig sem tartottam tehetségtelennek a szőke színész, amit itt mutat, az jelzi, hogy sokkal komolyabb szerepekben is megállhatja a helyét a későbbiekben, mintsem csak felsőtestével és mosolyával érvényesüljön.
A női fronton is minden rendben van. Olivia Wilde bár nem sok szerepet kap, de jó látni, ez duplán igaz a kevésbé ismert Alexandra Maria Larára is, aki több időt és fontosabb szerepet is kap, árad belőle a természetesség és báj. Illik a megjelenésük és az egyéniségük is a filmbéli partnerükhöz.
Az 1976-os legendás csatározás pedig eszméletlenül jól lett prezentálva, ami elsősorban az elképesztően jó fotózásnak köszönhető. Nagyszerű kameraállások, gyors vágások, kiváló effektek.
Ami pedig akár könnyet is csalhat az ember a szemébe (nem feltétlenül csak Forma 1 rajongóéba akár) az a legendás pillanatokban felcsendülő gyönyörű muzsika. Hans Zimmer sokáig altat, de mikor az izgalom a tetőfokára hág, akkor, az egyszerű, mégis gyönyörű dallamaival a heroizmust a legfelső fokra képes juttatni.
Az egyik legjobb életrajzi sportfilm, amit valaha készítettek, tele drámai csúcspontokkal és kellő humorral. Ami szintén nagy szó, hogy Ron Howardék elérték, hogy a történet egyaránt izgalmas azok számára, akik ismerik a sportág történetének ezen részét (a legendás baleset, Hunt totál részegen ment férjez stb...) és azok számára is, akik egyáltalán nem követik nyomon a száguldó cirkusz eseményeit, de fogékonyak egy tökéletesen elmesélt rivalizálás történetére. Az pedig egyértelmű, hogy, aki szereti a sportágat, annak akár mind a 2 pilóta szimpatikus lehet, ilyen, vagy olyan okok miatt. Itt még az sem számít igazán, hogy Ferrari, vagy McLaren drukker-e az illető, mert a tiszteletet kijár Huntnak, és Laudának egyaránt, amit a film meg is ad nekik maximálisan. (A magyar verzió kiadói pedig azzal, hogy Palik Lacit a közelébe sem engedtél a szinkronstúdióhoz, hála az égnek!)
Értékelés: 10/9 pont
Megosztás a facebookon
A legrangosabb brit díjkiosztón is tarolt a Gravitáció
Idén is nagy érdeklődés övezte az egyik legrangosabb európai filmes gálát.
Az 1947-ben alapított díjkiosztón ezúttal is hemzsegtek a gyönyörű színésznők és a sármos színészek egyaránt.
Összeállításunkban a 2014-es British Academy Film Awards legfontosabb kategóriáit és győzteseit ismertetjük.
A legtöbb jelölést idén, nem túl nagy meglepetésre a Gravitáció tudhatta a magáénak, amelyből 6 díjat be is zsebelt Alfonso Cuarón sci/fi remekműve, viszont a legjobb filmért járó elismerést nem sikerült bezsebelnie, ugyanis az Steve McQueen rabszolga drámája vihette haza.
Íme tehát a londoni gála legfontosabb kategóriáinak végeredményei (a győztesek kiemelve szerepelnek):
Legjobb film
- 12 ÉV RABSZOLGASÁG
- Amerikai botrány
- Phillips kapitány
- Gravitáció
- Philomena – Határtalan szeretet
Legjobb brit film
- Mandela: Long Walk To Freedom
- Philomena – Határtalan szeretet
- GRAVITÁCIÓ
- Hajsza a győzelemért
- The Selfish Giant
- Banks úr megmentése
Legjobb rendező
- Steve McQueen (12 év rabszolgaság)
- ALFONSO CUARÓN (Gravitáció)
- Paul Greengrass (Phillips kapitány)
- Martin Scorsese (A Wall Street farkasa)
- David O. Russel (Amerikai botrány)
Legjobb színész
- Leonardo DiCaprio (A Wall Street farkasa)
- CHIWETEL EJIOFOR (12 év rabszolgaság)
- Christian Bale (Amerikai botrány)
- Tom Hanks (Phillips kapitány)
- Bruce Dern (Nebraska)
Legjobb színésznő
- CATE BLANCHETT (Blue Jasmine)
- Amy Adams (Amerikai botrány)
- Emma Thompson (Banks úr megmentése)
- Judi Dench (Philomena – Határtalan szeretet)
- Sandra Bullock (Gravitáció)
Legjobb eredeti forgatókönyv
- ERIC WARREN SINGER, DAVID O. RUSSEL (Amerikai botrány)
- Alfonso Cuarón, Jonás Cuarón (Gravitáció)
- Joel Coen, Ethan Coen (Inside Llewyn Davis)
- Bob Nelson (Nebrasba)
- Woody Allen (Blue Jasmine)
Legjobb mellékszereplő (férfi)
- Bradley Cooper (Amerikai botrány)
- Michael Fassbender (12 év rabszolgaság)
- Matt Damon (Túl a csillogáson)
- Daniel Brühl (Hajsza a győzelemért)
- BARKHAD ABDI (Phillips kapitány)
Legjobb mellékszereplő (nő)
- JENNIFER LAWRENCE (Amerikai botrány)
- Oprah Winfrey (A komornyik)
- Julia Roberts (Augustus Oklahomában)
- Sally Hawkins (Blue Jasmine)
- Lupita Nyong’o (12 év rabszolgaság)
Legjobb animációs film
- JÉGVARÁZS
- Gru 2
- Szörny Egyetem
Legjobb operatőr
- EMMANUEL LUBEZKI (Gravitáció)
- Sean Babbitt (12 év rabszolgaság)
- Barry Ackroyd (Phillips kapitány)
- Bruno Delbonnel (Inside Llewyn Davis)
- Phedon Papamichel (Nebraska)
Legjobb filmzene
- Thomas Newman (Banks úr megmentése)
- Henry Jackman (Phillips kaptiány)
- John Williams (A könyvtolvaj)
- Hans Zimmer (12 év rabszolgaság)
- STEVE PRICE (Gravitáció)
Legjobb látvány
- A NAGY GATSBY
- Amerikai botrány
- 12 év rabszolgaság
- Behind The Candelabra
- Gravitáció
Legjobb hang
- GRAVITÁCIÓ
- Minden odavan
- Phillips kapitány
- Inside Llewyn Davis
- Hajsza a győzelemért
Legjobb speciális effektek
- A hobbit: Smaug pusztasága
- GRAVITÁCIÓ
- Vasember 3
- Star Trek: Sötétségben
- Tűzgyűrű
A legjobb filmnek járó díj mellett a legnagyobb figyelmet az Oscar-díjas színésznő, Helen Mirren ünnepélyes BAFTA akadémiai tagfelvétele jelentette. Az elismerést korábban olyan legendás alakok érdemelték ki többek közt, mint Alfred Hitchcock, Steven Spielberg, Judi Dench, Sean Connery, vagy éppen Charlie Chaplin. A királynő által is kitűntetett angol dívát Vilmos herceg köszöntötte először az illusztris társagásban.
Megosztás a facebookonMogyoró allergiások messze fussatok!
Rendezte: Peter Lepeniotis
Forgatókönyv: Lorne Cameron, Peter Lepeniotis, Daniel Woo
Zene: Paul Intson
Szereplők(szinkronhangok): Will Arnett(Varga Gábor), Katherine Heigl(Mezei Kitty), Brendan Fraser(Kamarás Iván), Liam Neeson(Papp János), Maya Rudolph(Nemes Takách Kata)
Költségvetés: 43 millió dollár
Kanadai-amerikai-dél-koreai
85 perc, 2014
Az Open Road Films első ízben forgalmazott animációs mesét, jóval kisebb költségvetéssel, mint azt a nagy stúdióktól megszokhattuk, ám így sem kell szégyenkezni a legújabb mókusos mesének.
Azzal viszont nem lehet majd vitába szállni, hogy a(z) A mogyoró-meló egyetlen újdonsággal, vagy váratlan húzással sem fog meglepni senkit, akinek legalább 2 számjegyű az életkora. Ezt a mesét ugyanis szinte kizárólag gyermekek számára készítették, ami nem feltétlenül baj, csak azért mégis, csak jobb, ha egy kalandot az egész család maximálisan élvezni tud. Itt erről szó sincs, az egész egy tipikus biztonsági játékon alapuló és egy bevált(megszokott?) sablon mentén halad előre, ami bizonyos értelemben jó is, meg nem is.
Peter Lepeniotis első egész estét animációs mozija nem markol sokat, de amit vállal azt biztos kézzel és profi módon hozza. A moziban a gyerekeket teljesen rabul ejtette Grimbusz, az öntörvényű mókus és társainak a kalandozása. Figyeltek, nevettek, izgultak óramű pontossággal. Bevallom felnőtt fejjel is egész szórakoztató kis alkotásnak tartom, amiről elsősorban az aranyos és néha még viccesnek is mondható mellékkarakterek miatt.
A történet szerint Grimbusznak a városban kell élnie, mivel a parkban élő állatok és az ő vezetőjük, Csutak, a mosómedve száműzik őt a mohósága és önzősége miatt. Vele tart a bajban igaz barátja, egy patkány, akinek a neve nemes egyszerűséggel, csak Haver.
Amikor lehetőség adódik egy hatalmas mogyoró zsákmányra szert tenni, tervet szőnek és megkezdődik egy amolyan "bankrablós mókusmese". Csatlakoznak a hőseinkhez egyéb állatok is, akik sokszor maguk sem tudják, hogy segítsenek-e Grimbusznak, vagy éppen örökre utálják meg. Most is elengedhetetlen kellék egy "veszélyes" és játékos eb, sőt még egy Angry Birds-re hajazó madarat is kapunk. A probléma ezekkel, hogy jóval kevesebb poént szállítanak, mint az elvárná tőlük az ember. (A Gangnam Style tréfa pedig érzésem szerint egyenesen szánalmas volt.)
Összességében egy tisztességes iparos munka a The Nut Job, amiből pár hét múlva már valószínűleg csak 1-2 jelenetre, vagy szereplőre emlékszünk, ám, ha kisgyerekkel nézi az ember, akkor nem okozhat csalódást, ebben biztos vagyok.
Értékelés: 10/6 pont
Megosztás a facebookon
Tiniknek szóló Csillagközi invázió
Rendezte: Gavin Hood
Forgatókönyv: Orson Scott Card, Gavin Hood
Fényképezte: Donald McAlpine
Zene: Steve Jablonsky
Szereplők: Harrison Ford, Asa Butterfield, Hailee Steinfeld, Ben Kingsley
Költségvetés: 110 millió dollár
Amerikai
112 perc, 2013
Tiniknek szóló Csillagközi invázió
Osron Scott Card 1985-ben kiadott regényét sokáig Hollywood és maga az író is megfilmesíthetetlennek tartotta, egészen mostanáig. Sőt a filmforgatáson még maga az amerikai szerző is tiszteletét tette és amolyan szakértőként segítette a filmesek munkáját. A végeredményt figyelembe véve a legerősebb érzésem, hogy ebből az összetett történetből sokkal többet is ki lehetett volna hozni, de azért vállalható sci/fit kapunk így is.
A sztori szerint a Föld épphogy megúszott egy bogarak általi totális inváziót, és, hogy ez később ne fordulhasson, elő a nagykutyák elrendelik, hogy ifjoncokat képezzenek ki, akik a jövőben, mint az ellenállás vezetői lehetnek. A főszereplő srác, Asa Butterfield elég semmilyen a leendő hős tábornok szerepében. A színészlegendát, Fordot pedig még kicsit unottan is jó nézni, nem is beszélve a mindig hiteles Ben Kingsleyről, akit sajnos nagyon keveset láthatunk, ami nagy kár.
A látvány teljesen rendben van. Akadnak igazán gyönyörű felvételek. A legjobban azok az akciók néznek ki, amikor a tinik súlytanul harcolnak egymással, de az űrcsatáknak sem kell szégyenkezniük.
Ami elsősorban hiányzik a moziból az a srácok és lányok gyermekkorának az elrablása, és ennek a megfelelő kritikai bemutatása. Olykor érezzük, hogy akar valami ilyesmit mondani nekünk a film, de valahogy az egész túl felszínesen lett tálalva. Fontos kérdéseket próbálnak feszegetni, de mindig megállnak az a felvetések szintjén, és mivel a Végjáték elvérzett a jegypénztáraknál, így vélhetően már nem is lesz esélye egy folytatásnak, ami mélyebbre áshatna a lélektan világába.
Értékelés: 10/6 pont
Hát én valahogy rohadtul ki voltam ettől a filmtől, pedig ennél parádésabb szereposztást nehezen leh...