A Gyűrűk Ura: Kezdetek

Rendezte: Peter Jackson

 

Forgatókönyv: Guillermo Del Toro, Philippa Boyens, Peter Jackson, Fran Walsh

 

Operatőr: Andrew Lesnie

 

Zene: Howard Shore

 

Szereplők: Martin Freeman, Ian McKellen, Richard Armitage, Hugo Weaving, Ian Holm, Cate Blanchett

 

Költségvetés: 200 millió dollár

Amerikai, új-zélandi
165 perc, 2012

Sok hercehurca után végül csak úgy döntött Peter Jackson, hogy ő maga vezényeli le a legendás trilógiájának "kvázi" előzményét. A legnagyobb gond, ami már a(z) A hobbit első része után is tisztán látszik, hogy J.R.R. Tolken: A hobbit című regényéből teljesen felesleges 3 darab közel 3 órás filmet készíteni, mivel egész egyszerűen az iromány túl rövid, hogy ezt indokolja. Ettől függetlenül én bíztam az új-zélandi rendezőben, mert a szó jó értelmében vett alázatos művész. Sajnos, mint később kiderült a bizalmamra ezúttal nem szolgált rá, legalább is nem annyira, mint azt tőle elvárhatnánk, elvégre A Gyűrűk Ura filmekkel beírta magát a kaland/fantasy műfaj legnagyobb klasszikusai közé.

De természetesen nem eszik ezúttal sem olyan forrón a kását, mert mint kalandfilm, az Egy váratlan utazás korrekt és látványos alkotás. A legnagyobb erőssége éppen a nagyszerű látványvilág és a kiváló effektek. A fényképezés ezúttal is lenyűgöző, ami nem meglepő annak tudatából, hogy ismét Andrew Lesnie állt a kamerák mögött.

A saga első felvonásában megismerkedünk a fiatal Bilbóval, akit Gandalf magával visz egy különleges kalandra, mely tele van ezernyi veszéllyel. Útitársul nem kevesebb, mint 13 törpöt is kapnak maguk mellé, akikből csupán 2-3 kap komolyabb figyelmet is, ami tekintve a bőrére eresztett játékidőt, picit csalódást keltő.
A párhuzalomba állítás itt is elkerülhetetlenek A Gyűrűk Urával, ugyanis Bilbó - Frodó, Tölgypajzsos Thorin - Aragorn egyértelműen egymás megfelelőinek tekinthetők (Gandalfé és Elrondé értelemszerűn ismét önmaguk).
Martin Freeman egyébként nagyon jó választás volt főszerepre, látszott rajta, hogy megtiszeltetésnek tartotta, hogy szereplhet benne, alakításával meg is hálálta a bizalmat. A régi szereplők szintén nem okoznak csalódást, Ian McKellen minden rezdülése eggyé vált Gandalféval, de jó volt viszont látni Cate Blanchetet Galadriel szerepében, valamint Hugo Weavinget, mint Tünde király. Egyedül talán Richard Armitage, a törpék vezére tűnt kicsit halványabbnak a többiek mellett.

Összességében a(z) A hobbit: Egy váratlan utazás kevésbé tudja elhitetni velünk, hogy komoly téttel bíró események zajlanak a szemünk előtt, ez elsősorban a sokkal játékosabb, és ezzel együtt gyerekesebb megvalósításnak tudható be. A legfajsúlyosabb benyomásom, hogy Peter Jackson (nagy bánatomra) részben eladta magát és hagyta, hogy a nagy stúdió rávegye, hogy a nagyobb bevétel érdekében az eredetileg tervezett 2 helyett 3 részre duzzassza a cselekményt. Így kaptunk tőle egy felhígított és több helyen csak időhúzó jelenetekkel tarkított Gyűrűk Ura kis öcsikét. Még egy dolgot mindenképp meg kell említenem, az pedig Neil Finn betétdala, amire talán még a csodálatos szó is kevés. Számomra a Song of the Lonely Mountain(Dal a Magányos Hegyről) az egyik legszebb dal, amit valaha hallottam.

Értékelés: 10/6.5

Megosztás a facebookon